Nem könnyű ezen az úton járni.

A gyászolás útján.

Őszintén mondom: volt időszak, hogy naponta százszor akartam feladni.

Túl sok volt az érzés. Túl sok volt a hiány.

A szeretett személy elvesztésével és mindazzal, ami azután következett nem akartam együtt létezni. Azzal, hogy ezeket nem egyszer, hanem újra és újra, minden egyes nap meg kell élni.

Ez egy nagyon komplex élet.Ha egy identitást alapjaiban formáló személy megy el az életünkből, az én esetemben az édesanyám, talán nem kell magyarázni, ez mit jelent. Egy kislánynak. Egy kamasznak. Egy felnőtté váló nőnek. Egy párválasztás, pályaválasztás, családalapítás előtt álló nőnek. Egy nőnek krízisekben, veszteségekben, döntésekben. Egy nőnek, aki szembesül azzal is, hogy nem lehet gyermeke.

Vannak élethelyzetek, amelyek önmagukban is egész embert kívánnak.De anya nélkül, feltétel nélküli támasz nélkül az ember óhatatlanul azt érzi: neki ez még nehezebb.Nincs védőháló.

Nincs hova odabújni egy pillanatra, hogy "most meg vagyok mentve".Hogy biztonságban vagyok.Hogy talán van kiút.

Ezért a gyászolók élete sokszor bonyolultabb. Nehezebb.

És én teljes szívvel megértem azt is, aki azt mondja:"Ezt az utat én soha nem választottam volna önként."

De ha már rajta vagyunk, akkor van egy jó hírem és egy rossz hírem. Csak rajtunk múlik, milyen lesz.

A múltat nem tudjuk megváltoztatni. Nekem sem lesz már soha édesanyám. De hogy mit kezdek ezzel az úttal, mit kezdek önmagammal, ezzel a sokszor elárasztó, folytogató fájdalommal, az már rajtam múlik. Hagyom-e, hogy legyűrjön, vagy egy idő után felveszem a kesztyűt, és azt mondom:"nem tudom, milyen élet vár rám, de hajlandó vagyok kihozni belőle, amit lehet".

Ha elindulunk egy veszteségfeldolgozó vagy önismereti úton, eleinte minden még nehezebb lesz. Mert szembe kell nézni azzal, amit addig munkával, rohanással, eltereléssel, túléléssel takartunk el.

Kinyílik egy ajtó, és egy ideig úgy érezhetjük: elönt mindent a sok minden ami felszínre tud végre kerülni. De később rájövünk: csak ez az út vezet előre. Ebben van remény. Egy már nem ugyanolyan, de mégis teljesebb életre.

Amikor végre nem csak túlélünk, hanem élünk. Őszintén hiszem, hogy a gyászfeldolgozó munka mindenkinek járna. Receptre írnám fel azokat a segítő beszélgetéseket, ahol végre látnak.

Ahol kimondják neked, amit mindig tudnod kellett volna:NEM RONTOTTÁL EL SEMMIT!

Nem vagy rossz. Nem vagy hibás. Nem vagy eltörve. Nem "rosszul gyászoltál", csak eddig nem volt megtartó közeged. Minden gyászolónak szüksége lenne legalább egy emberre, aki elbírja a gyászát.

Aki nem ijed meg tőle. Aki megtartja, érvényesíti, és azt mondja:igen, ez pontosan ilyen. És nincs veled semmi baj. 

Én ez az ember szeretnék lenni másoknak.

Az, aki nekem akkor, ott nem tudott lenni, mert az élet így adta. Most viszont itt vagyok.

Tanulással, önismerettel, tapasztalattal, és valódi jelenléttel.

Háromféleképpen tudlak támogatni:

– ezekkel az edukatív videókkal és tartalmakkal

– heti egy támogató hírlevéllel

– és online gyászkíséréssel, személyesen velem.

Ha kész vagy rá, én itt vagyok.

Köszönöm, hogy itt vagy. 

Piroska