Rólam
Nagy Piroska vagyok, gyászedukációs aktivista, gyászcsoport-vezető, és gyászkísérő, képződő mentálhigiénés szakember
Nagy Piroska vagyok. 40 éves, párkapcsolatban élek Debrecenben, és gyászkísérő vagyok, valamint gyászedukációs aktivista.
Tizenhét éves voltam, amikor meghalt az édesanyám.
És nemcsak őt veszítettem el, hanem azt az embert is, aki mellette lehettem volna.
Magamra maradtam a gyászomban. Nem volt mellettem senki, aki értette volna, mi történik bennem. Nem volt, aki elmondja, hogy a gyász nem csak sírás. Hogy nemcsak érzelmi fájdalom, hanem identitás-törés, testben megjelenő feszültség, kapcsolati elakadások, túlélő működések sora. Hogy a gyász nem esemény, hanem átrendeződés.
Ma azért dolgozom, hogy más ne maradjon így egyedül.
Mit érdemes tudni rólam?
Elvégeztem A gyász lélektana képzést, Gyászcsoport-vezető és Gyásztanácsadó végzettséget szereztem, és képződő mentálhigiénés szakember vagyok. Folyamatos önismereti úton járok: csoportba járok, terápiába járok, dolgozom a saját élettörténetemmel. Számomra a hitelesség nem azt jelenti, hogy "készen vagyok", hanem azt, hogy benne vagyok a folyamatban.
2025 júniusa óta rendszeresen készítek edukatív és gondolatébresztő tartalmakat TikTokon, mert hiszek abban, hogy a gyászról beszélni kell. Nem felszínesen. Nem közhelyekben. Hanem a maga komplexitásában.
A Gyászedukáció küldetése számomra világos:
azokhoz szólok, akik magukra maradtak a gyászukkal.
Akik nem kaptak eszközt.
Akik nem is látják még, milyen mélyen hat rájuk a veszteség.
Mert a gyász nemcsak érzelem.
Hat a személyiségre. A testre. A kapcsolódásainkra. Az önértékelésünkre. A döntéseinkre.
És ha nem nézünk rá tudatosan, akkor láthatatlanul szervezi az életünket.
Én abban hiszek, hogy a veszteségek integrálhatók.
Hogy a gyásszal való tudatos munka stabilitást épít.
Hogy a reziliencia nem velünk született adottság, hanem fejleszthető belső erő.
Hogy a felnőtté válás sokszor egy veszteség után kezdődik el igazán.
Mi a küldetésem?
Az én küldetésem az, hogy az a kísérő legyek mások számára, aki nekem nem volt ott.
Nem megmenteni akarok.
Nem gyors megoldásokat adni.
Hanem eszközöket, tudást, biztonságos teret és valódi megértést.
Mert a gyásszal való munka nem gyengeség.
Hanem az egyik legerősebb önismereti út.
És ha van bátorságunk ránézni, abból nemcsak túlélés születik, hanem új alapokra épülő élet.
A Gyászedukáció azért született, hogy együtt tanuljuk meg kimondani mindazt, ami bennünk maradt – és megtapasztaljuk, hogy a veszteség után is van remény, van fény, és van tovább.