Anyák napi túlélési kalauz
Az anyák napja sokaknak ünnep, virágokkal, közös ebédekkel és megható pillanatokkal.
De ha az édesanyád már nem él, akkor ez a nap egészen más minőségben érkezik meg. Nem hirtelen, hanem már napokkal előtte elkezd nehezedni, és sokszor úgy talál meg, hogy nem is tudod pontosan, mire készülsz, csak azt érzed, hogy valami közeledik, ami fájni fog.
Ilyenkor nem csak az hiányzik, hogy nem tudod felhívni, hogy nem tudsz neki mesélni, vagy hogy nem tudod megkérdezni, mit tenne a helyedben. Sokkal mélyebb és nehezebben megfogható hiány ez. Egyszer csak elkezdenek visszajönni azok a hétköznapi képek, amelyekről korábban talán nem is gondoltad, hogy ennyire fontosak voltak. Hiszen természetes, és adott volt. A vasárnapi ebéd, ami mindig ott volt. A töltött káposzta, ami nem csak étel volt, hanem gondoskodás, akár egy carte d'or-os dobozban hazacsomagolva, mert "úgyis szereted". Az a bizonyosság, hogy a gyógyszeres kosarában mindenre volt valami. Az a nyugalom, hogy ha baj van, van kit felhívni. És bármikor jön a gyorssegély, ha elakadtál rántás készítés közben.
És amikor egy anya meghal, akkor ezek a dolgok nem egyszerűen eltűnnek, hanem láthatóvá válik, hogy mennyi mindent tartott össze. Sok családban ő volt a híd, a közvetítő, az, aki értette és "lefordította" egymásnak az embereket. Ő volt az, aki összekötött, kibékített, figyelt, szervezett, és közben észrevétlenül működtetett egy egész rendszert.
Amikor ő nincs, akkor nem csak ő hiányzik, hanem ez a rendszer is megbillen. Azok, akik itt maradnak, ugyanazt az anyát veszítik el, mégis egészen más veszteséget élnek meg, és sokszor nem találnak közös nyelvet egymással. Ez nem azért van, mert ne szeretnék egymást, hanem mert mindenkinek más a története, más a kapcsolódása, és más az eszköze arra, hogy a fájdalmával mit kezdjen.
Az anyák napja ezért különösen nehéz, mert ilyenkor minden hiány felerősödik. Nem lehet igazán kikerülni, nem lehet úgy tenni, mintha ez csak egy átlagos vasárnap lenne. És talán nem is kell.
Ami segíthet, az nem egyetlen jó megoldás, hanem az, hogy tudatosan viszonyulsz ehhez a naphoz. Már az is sokat ad, ha megengeded magadnak, hogy felkészülj rá, hogy ez most más lesz, és hogy ez rendben van.
Lehet, hogy kimész a temetőbe, viszel egy szál virágot, gyertyát gyújtasz, és beszélsz hozzá, akár csak magadban.
Lehet, hogy még nem vagy erre kész, és inkább távol maradsz, és ez is egy érvényes döntés.
Lehet, hogy megfőzöd azt az ételt, amit ő készített, vagy meghallgatsz egy zenét, ami hozzá köt.
Lehet, hogy levelet írsz neki.
És az is lehet, hogy inkább eltereled a figyelmed, elmész sétálni, találkozol valakivel, vagy egyszerűen pihensz.
A különbség nem abban van, hogy mit választasz, hanem abban, hogy tudatosan választasz. Az elterelés nem bűn, ha tudod, hogy most erre van szükséged. De ha csak robotpilótában átmész ezen a napon, és közben teljesen elzárod magad attól, ami benned van, az hosszabb távon nem segít.
Tudatosan állj ehhez az ünnephez.
Fontos, hogy az érzéseidnek legyen helye. Hogy ki tudd mondani, le tudd írni, ki tudd sírni azt, ami benned van. A feszültség nem tűnik el attól, hogy nem foglalkozol vele, viszont oldódni kezd, ha teret kap. Ebben segíthet a mozgás, az írás, egy beszélgetés, vagy akár csak az, hogy megengeded magadnak, hogy ne legyél jól.
És talán az egyik legfontosabb, hogy ne maradj egyedül. A gyász nem magányban gyógyul, hanem kapcsolatokban. Abban, hogy valaki lát, meghall, és nem akar megjavítani, csak ott van veled.
Ha most különösen erős a hiány, akkor tudd, hogy ez nem gyengeség. Ez annak a kapcsolatnak a mélységét mutatja, ami köztetek volt.
És ha úgy érzed, hogy jól jönne egy megtartó beszélgetés, akkor ezen az úton nem kell egyedül végigmenned.
Az online gyászkísérés abban segít, hogy megélhesd az elrejtett érzéseid, és megkönnyebbülhess. Letehess terheket és súlyokat. A gyászfeldolgzás nem felejtés és nem elengedés. Éppen ellenkezőleg. Méltó helyet csinálunk édesanyádnak a szívedben, ahol már megfér a szeretet és ahiány együtt, de nem kell többé szenvedned.
