Mit jelent nekem a Gyászedukáció?

A mottóm az lett az elmúlt félévben, hogy "szeretném másoknak megadni azt a támogatást, amit én anno nem kaphattam meg". Nagyon sok dolog van, amit ma átlátok, és tudok, aminek a birtokában ma már egy teljesebb, értékesebb, nyugodtabb életet tudok élni lelki szinten. 

Ezt jó lett volna hamarabb tudni, de persze, ez nem így működik. Viszont én ma már lehetek az a tér, aki ezt az energiát és tudást nem tartja magában, hanem leírja és elbeszéli, azért, hogy másoknak egy könnyebb, eszközöket tartalmazó életutat adjon a kezébe. Ez persze opcionális. Nem mindenkihez szól, és nem mindenki tudja ezt befogadni. És ez így van jól.

Az alapfelvetésem, hogy mindenki átlagos és "normális" életet szeretne magának. 

Persze tisztázzuk, hogy ez mit is jelent. 

"Olyan életre vágyunk, ahol a család biztonságban, szeretetben, egészségben él. Anyu és apu hosszú, értékes és tartalmas életet élnek. Vannak nehézségek, de a család megtartó ereje ezekhez elég muníciót ad, hogy leküzdjék őket. Tiszteletben tartják egymás határait, de számíthatnak is egymásra. 

Még kérni sem kell, a másik már ott van, és támogat, ha padlót fogtál. Felnőni egy ilyen családban azt jelenti, hogy szabad álmodozni, és van a szerszámosládádban eszköz ahhoz, hogy ezeket az álmokat meg is valósítsd. Magabiztos vagy, de ez nem önteltség. Tiszteleten alapul és alázatos. Nem kívülről várod el, hogy megmondják ki vagy, és nem kell megerősítés sem ahhoz kívülről, hogy tudd értékes és szerethető vagy.

A párválasztásod nem egy újabb adag abúzus, hanem egy megtartó tér. Hivatásod feltölt, inspirál, meg tudod élni benne önmagad. A gyerekvállalás és házasság nem egy megugorhatatlan elköteleződés, hanem valami, amibe automatikusan beleléptek. Gyermeketekre úgy tekinetetek, mint valakire, akit az életre szeretnétek nevelni, nem magatoknak, nem pótlék, nem kompenzálás. 

Ebben a világban van igazságosság, hit, béke, és következetesség.

Alapvetően hiszünk abban, hogy ez a világ jó és igazságos, van benne ok és okozat. Ha jó ember vagy, elkerülheted a rosszat.

A normális élet az ad, nem elvesz. Az átlagos élet az elbírhatóan nehéz, és "olyan, mint a szomszédé". 

Szerintem nem sokan nőttünk fel ilyen családban, ilyen világban, és magunknak sem sikerült ilyen családot, ilyen életet kialakítani.

Ezt az ideális esetet azért vázoltam fel, mert körülbelül mindekiben hasonló kép van az ideális esetről. Senki nem képzel el maga elé egy feladatokkal, kihívásokkal, abúzusokkal, bántalmazásokkal, veszteségekkel teli életet, amikor ábrándozik.

Azért fontos ezt megértenünk, és tudatosítanunk, mert a legtöbb veszteség alapja az, hogy ez az ideális világba, ideális családba, ideális jövőbe vetett hitünk összetörik. A valóság átírja, kettétöri, rommá porlasztja.

Az én oldalam azért jött létre, hogy megmutassam, sokszor a veszteség nem tűnik nagynak, a hatása a lélekben mégis pusztító. Éppen azért, mert az a veszteség összetör egy vágyat, egy jövőképet, egy tartópillért, amit eszközök és támogató közösség nélkül nem tudunk magunkban helyre tenni.

Veszteség lehet bármi: haláleset,  válás, munkahely elvesztése, beteg gyermek nevelése, perinatális veszteségek (vetélés, koraszülés, halva születés), meddőség, nemzőképtelenség, nyugdíjba vonulás, iskolaváltás, barátság megszűnése, szülőtől leválás, külföldre költözés, "mosolyszünet" a családban, életszakasz vége, szakítás, önmagunk elvesztése stb.

Ezek mindegyikének elvesztése gyászfolyamat!

Ez a csatorna azért is született, hogy a veszteségekre adott természetes reakció, a gyász legális legyen, láthatóvá váljon, az életünk természetes szereplője legyen. Nem tabu, nem titok, nem szégyenbélyeg.

Aki veszteséget él át nem gyenge, nem őrült, nem fura, nem szerencsétlen, nem beteg, nem kevesebb, nem toxikus, nem kerülendő, nem deviáns.

Mégis úgy éljük le az életünket, hogy mindezt a sok jelzőt magunkon érezzük. Mindegyik vagyunk egy ponton a világ szemében. És mivel ezt sugallják nekünk, az identitásunk része lesz az, hogy valami baj van velünk. 

Az én személyes megélésem nagyon hasonló. Átlagos életre számítottam. Átlag gondokkal, de az élet ezt nagyon korán felülírta. Kaptam a veszteségekből egy jó nagy csomagot a hátamra. 

Nem egyedi. Másoknak más van puttonyban. Mire ez a rinya?

 Pont ez, hogy a világ szemében az én reakcióm RINYA!

A legnagyobb felismerésem az, hogy az adhatott volna enyhülést a fájdalmamban, amit NAGYON SOKÁIG nem kaptam meg, hogy valaki lásson engem a sérüléseimmel együtt is értékes embernek. 

VALIDÁLJA, érvényesítse azt, hogy szabad fájnom, szabad szétesnem, szabad megélnem annak a számtalan veszteségnek a súlyát, amit megkaptam. Jogos, hogy azt érzem ez nehéz, az élet nekem mást jelent. Jogos, hogy érzem, és látom, az én életem nem egy (az én fogalmaim szerint) "átlagos" élet lett.

Minden dühöm, haragom, fájdalmam érvényes, jogos helyénvaló és kifejezhető!

Elemi szükséglete lenne minden veszteséget átélőnek az, hogy ezt megélje. Mert csak akkor tudunk gyógyulni, ha látnak minket. Ha elhiszik és visszatükrözik nekünk, hogy ez egy őrült nehéz helyzet, ez egy kemény próbatétel, ez egy embertpróbáló szituáció. Jogos, hogy fáj, jogos, hogy úgy érzed, nem bírod tovább.

A mai világ viszont ezzel ellentétben, bántalmazó, érvénytelenítő, hiteltelenítő, és elbagatelizálja a megéléseinket. 

Ez sokszor nagyobb pofon lesz egy veszteséget átélt embernek, mint maga a veszteség, amit átélt. Ma ömlik mindenhonnan ránk, hogy legyünk túl gyorsan a dolgokon. Mindenből van másik. El lehet az embereket dobni. Ne szívjuk mellre. Engedjük el. Legyünk tökéletesek, legyünk olyanok, mint mindeki más. Mutassuk a jó részt, tagadjuk a rosszat.

A társadalom is úgy van berendezve, hogy nehéz helyzetekről nem szabad beszélni. Hiába tudja mindenki, hogy ott van a dinoszaurusz a szobában, hiába látja mindenki a saját szemével, nem beszélünk róla. Sem a családban, sem a barátokkal, sem a munkahelyeken. Segítséget pedig szégyenteljes dolog kérni. Akkor gyenge vagy.

Minden ember egy elmagányosodott szigetté válik, aki veszteséget él át, és elkezdi önmagát rágni belülről. 

Ha a világ azt mutatja, hogy ami velem történt nem nagy ügy, a családommal se tudok beszélni róla, ennek ellenére én mégsem tudom elengedni, és mégis ki**szottul fáj, akkor nincs más megoldás, minthogy magamat kezdem szétszedni. Hiszen akkor az én percepcióm a hibás, akkor ez mégis egy átlagos élet, csak én érzem rosszul!

Mi lehet velem a baj? Miért vagyok ilyen defektes? Miért nem tudok úgy élni, mint mások? 

Ezen az oldalon, és a Gyászedukáció terében megkísérlek másfajta szabályrendszert kialakítani. Ebben a térben nem kell megfelelni, és lehet mindenki önmaga. Itt megélheted, nincs veled semmi baj, nem vagy defektes, és nem baj, ha nem úgy érzel, és nem úgy élsz, mint mindenki más.Nincs olyan, hogy rosszul érzel!

 Nem kell dobozba zárni magad, és nem kell rezzenéstelen arccal kibírni mindent. 

Itt elmondhatod, hogy normális és átlagos életre vágytál, és nagyon fáj, hogy ennek a lehetősége elszállt, és már sosem tér vissza. 

Azonkívül, hogy elmondhatod a fájdalmad, itt meg sem fognak mindezért ítélni. Itt megtartó és biztonságos térben leszel. Itt az a szabály, hogy mindenkinek a saját vesztesége a legnagyobb veszteség, és nincs rangsor, és minden megélés, és minden érzés, valid, érvényes, és hiteles.

 Itt mindenről lehet beszélni:nehézségekről, félelmekről, árnyoldalakról, nehéz napokról, kínkeserves estékről, az évekről, amikor üres fejjel és szívvel, csak léteztél, túléltél minden napot. 

Azontúl, hogy lehetsz önmagad, én támogatni is szeretnélek azzal, hogy elmondom: nekem mi segített, és arról is írok és beszélek, amit tanulok a gyászról és veszteségekről. 

Itt lesz egy kis mankó, egy kis útmutató, egy térkép a további életedhez.

Ha most éltél át veszteséget, vagy már évek óta csendben, összeszorított fogakkal cipeled, bár, már úgy érzed leszakad a hátad, kiszakad a szíved, akkor tudd, én látlak, én itt vagyok, és ha velem tartasz ezen az úton, én kísérlek téged.

A cél egy új élet, egy új identitás, ahol építünk egy új életet a veszteségeink romjain. Nem elfeledve, nem eltagadva. Ott lesznek a régi téglák is az alapban, de felépítünk egy új minőségű és teljes életet.

Hidd el, lehetsz még teljes, mosolyoghatsz még bűntudat nélkül, igenis van út, s van fény az alagút végén!