A veszteségre adott természetes reakciót gyásznak nevezzük.
Lehet, hogy van rá tudományos megfogalmazás, mégis, ha velünk történik valami végleges és felfoghatatlan veszteség, nincs szó, ami leírná azt a fájdalmat és szenvedést, amit átélünk.
A gyász témája számomra nemcsak személyes élmény, hanem hivatás is.
Elvégeztem a Napfogyatkozás Egyesület gyász lélektana és gyászcsoport-vezető képzését, és a Felnőttképző Intézet Gyásztanácsadó képzését.
2025 szeptembertől a Debreceni Egyetem mentálhigiénés felsőfokú szakirányú képzésére járok.
A Gyászedukáció létrehozásával célom, hogy egy olyan tér szülessen, ahol a veszteségről nyíltan, tabuk nélkül lehet beszélni. Hiszem, hogy a gyász megértése, kimondása és közösségi feldolgozása segíthet abban, hogy ne maradjunk egyedül a fájdalmunkkal – és megtapasztaljuk, hogy a veszteség után is van remény és újrakezdés. Nem kell láthatatlanná válnunk a gyászunkkal.
Az oldalamon személyes megéléseim mellett, blogot és tudományosan megalapozott edukatív tartalmakat is fogsz találni.
Én itt vagyok. Látlak. Ha szeretnéd, kísérlek és tartalak a veszteség útján.
A gyász nem hiba, nem gyengeség, és nem olyasmi, amin "túl kell esni".
A gyász válasz arra, ami fontos volt – és ami megváltozott.
Gyászkísérőként biztonságos teret adok azoknak, akik veszteséget élnek át: haláleset, szakítás, betegség utáni állapot, gyermektelenség vagy más mély életforduló kapcsán. Nem terápiát kínálok, hanem jelenlétet, megértést és kísérést egy olyan úton, amelyet nem kell egyedül végigjárnod.
A gyászkísérés lelki munka, amely tudatosságot és elköteleződést igényel. Ha ezek jelen vannak, a gyász idővel nemcsak fájdalom, hanem integrált tapasztalat, akár erőforrás is lehet.
Gyászkísérés – nem vagy egyedül a veszteségeddel
A gyász számomra nem pusztán egy téma, hanem az életem szövetébe szőtt valóság.
Megéltem, milyen az, amikor a világ darabokra hullik, és minden kapaszkodó eltűnik. Tudom, milyen, amikor az ember hiába keresi a szavakat, egyszerűen nincs szó arra, amit belül érez. És tudom, milyen, amikor mások elfordulnak, mert nem tudják, hogyan lehetne veled lenni ebben a "Földi Pokolban".
Én ebből a tapasztalatból építkezem. Nem azért választottam a gyászt, mert érdekesnek tűnt, hanem mert ez lett a Sorsom, az utam, a küldetésem. A gyász formált engem emberré.
Megmutatta, milyen törékeny, és ugyanakkor mennyire erős tud lenni az emberi lélek.
Az évek során rájöttem, hogy számomra a gyász nem a vég, hanem egy átalakulás. Nem csak fájdalom, hanem lehetőség is – arra, hogy jobban megértsük Önmagunkat, közelebb kerüljünk Másokhoz, és újraértelmezzük, mit jelent élni.
Amikor a Gyászedukációról beszélek, nem egy projektről, hanem a szívemről beszélek. Ez a legmélyebb hivatásom: segíteni másokat abban, hogy ne maradjanak egyedül, hogy legyen szavuk a fájdalomra, és hogy megtapasztalják, bármennyire sötét is az út, valahol mindig van fény az Út végén.
Én nem "csak" szakmailag foglalkozom a gyásszal. A gyász az én történetem, a szemléletem, a hitvallásom.
Ez az a hely, ahol a legőszintébben tudok kapcsolódni az emberekhez, mert tudom, milyen a veszteség súlya.
És azt is tudom, hogy a gyászban ott rejlik a remény.
Ezért teszem ide az életem minden erejét, minden érzékenységét, minden tudásvágyát. Mert hiszem, hogy a gyászról beszélni nemcsak gyógyító, hanem felszabadító is. És mert számomra a gyász nem egy fejezet az életemben – hanem maga az a könyv, amit most írok, minden nap, minden szavammal, minden találkozásommal.
Közérthető, edukatív és hasznos tartalmak a veszteségeinkről
A gyász nem mindig látványos és nem mindig köthető halálesethez. Sokszor ott él velünk a hétköznapokban: a reakcióinkban, a döntéseinkben, a kapcsolatainkban. Előfordulhat, hogy egy időszak, amely fáradtnak, üresnek vagy megrekedtnek tűnik, valójában egy feldolgozatlan gyász jele.
Vannak élethelyzetek, amikor a veszteség súlya elviselhetetlennek tűnik. Ilyenkor a lélek – teljesen természetes módon – védekezik. A gyászfolyamat lelassul, befagy, elfojtódik. Mintha a rendszer azt mondaná: "most még nem bírod el, majd később."
Sok ember éveken, sőt évtizedeken át él így – a gyász feldolgozatlan rétegeivel a tudattalan mélyén. A...
A gyász az egyik legmélyebb emberi tapasztalat. Amikor elveszítünk valakit, akit szerettünk, az egész világunk megváltozik. Nemcsak a lelkünkben, hanem a testünkben, a gondolatainkban, a kapcsolatainkban és a mindennapi működésünkben is.
A gyász nem egyszerűen "egy érzelem", hanem egy hosszabb folyamat, amelyben újra kell tanulnunk, hogyan...
Sokan tapasztalják, hogy egy szakítás, válás vagy kapcsolatvesztés olyan mély fájdalmat hoz elő, ami aránytalanul nagynak tűnik a konkrét helyzethez képest. Mintha "túl sokat fájna" – nem csak az adott kapcsolat elvesztése, hanem valami korábbi, kimondatlan hiány is felébredne benne.
A gyász a legnehezebb önismereti munka, amivel az ember élete során biztosan találkozik, noha ezt sosem választaná szíve szerint. Nem választjuk, csak berobban az életünkbe. Általában hívatlanul.
Aztán pedig egész életünkre szóló átalakítást végez a környezetünkben és a lelkünkben is.
Miért vagyunk meglepve? Talán, mert szeretjük abban az illúzióban tartani magunkat, míg csak lehet, hogy jó emberekkel nem történhetnek rossz dolgok. Ha mindent kézben tartunk, és tisztességesen csináljuk az életünket, akkor megúszhatjuk.
Nem tudom, mire jók ezek az önáltatások. Lehet, hogy okozunk magunknak ezzel néhány nyugodt évet, de garantáltan annál inkább pofán csap majd a rideg valóság.
A valóság, amiről semmit nem tanulunk a szüleinktől és az iskolában sem említik meg osztályfőnöki órán.
Egy napon gyanútlanul hazaérünk, és akkor az édesanyánk közli velünk, hogy gyógyíthatatlan rákos, és napjai vannak hátra.
Valójában az élet természetes része a veszteség, amely egy természetes, normál krízis formájában jelenik meg az emberi lélekben, melyet gyásznak nevezünk.
"Ami kimondatlan maradt"
Nem könnyű ezen az úton járni.
Sokféle érzés van most bennem. Egymás mellett, egymásnak feszülve, néha kibékíthetetlenül. És talán ez az egyik legpontosabb leírása annak, milyen is a gyász belülről.
Boldog születésnapot anyucikám!
Ma kifejezetten nehéz napom van. Ma különösen kiváltságosnak látom azokat az embereket, akik nem élnek mély gyásszal a szívükben.
Ez a hírlevél egy heti rendszerességű, gyászedukációs és megtartó levél, amit minden kedden küldök ki. Nem automatizmus, nem tömeges marketingüzenet, hanem egy manuálisan írt, személyes hangvételű levél, amiben valódi figyelem és jelenlét van.
A hírlevélben:
közérthetően beszélek a gyászról és a veszteségekről
edukálok, magyarázok, összefüggéseket mutatok meg
bátorítalak arra, hogy merj ránézni arra, ami benned van
személyes gondolatokat és tapasztalatokat is megosztok
időnként gyakorlatokat, kérdéseket adok önreflexióhoz
A célom az, hogy akkor is támogatást kapj, ha még nem állsz készen egyéni kísérésre, vagy egyszerűen szeretnél biztonságos, megértő térben kapcsolódni a saját gyászodhoz.
A csatlakozás egyszerű:
add meg az email címedet és a keresztnevedet, és keddenként megérkezik a levelem.
Bármikor leiratkozhatsz, nincs elvárás, nincs kötelező "haladás". Csak jelenlét.
Ha szeretnél egy olyan hírlevelet, ami nem siettet, nem bagatellizál, és nem akar megjavítani – hanem megtart és kísér –, akkor itt a helyed. 🌿
